TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG

.......................................................................................................................................................................
TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK TÜKRÉBEN...! "Egy népet (etnikumot) testi jegyei, szellemi- és tárgyi kultúrája valamint nyelve határozza meg. Legmaradandóbbak biológiai-élettani jegyei, legváltozékonyabb nyelve - ezt esetenként "cserélheti" is.Ha egy nép eredetét keressük, úgy járunk el, hogy kutatásainkban térben és időben addig megyünk el, ameddig olyan testalkatú, élettani tulajdonságú, zene- és táncvilágú, hitvilágú, mesevilágú, költészetvilágú, írásbeliségű, néprajzi motívumvilágú, ételkultúrájú, növény- és állatvilágú, esetleg olyan vagy hasonló nyelvű népet nem találunk a múltban vagy a jelenben, ahonnan őseinket származtatni tudjuk. E kutatásokat az antropológia. a zenetudomány, a tánctudomány, a vallástudomány, a kötészet, a írástudomány, a néprajz, az ételkutatás, a növény- és állattan, a nyelvtudomány és a forráskutatások módszereivel végezzük. A kutatásokhoz ezen egzakt tudományokon túl nincs szükség bármiféle teóriára ,feltételezésekre. Vagy el tudunk jutni egy olyan korig és népig amikor, ahol és akiknél ezen ismérvek előfordulnak, akkor ezt vesszük eredetünk alapjául - e területről, e népektől származunk -, vagy kimondjuk a legtudományosabb szót: "nem tudjuk" vagy "még nem tudjuk".
A magyar Európa egyetlen nem indoeurópai népe. Ez a "másság" tette lehetővé, hogy ebben az idegen tengerben biológiai alkatát, szellemi- és tárgyi kultúráját valamint nyelvét a máig meg tudta őrizni. Egy nemzet -, mint például a magyar - több etnikumból (népből) tevődik össze. Természetesen a magyarok - Árpád népének - honfoglalását megérte az ősi autochton lakosság - az újkőkori, a réz- és bronzkoriak, a vaskoriak, a szkíták, a szarmaták, a népvándorláskor Kárpát-medencén átvonult népeinek töredékei (maradványai) és a vándorlásuk során sokszorosan ötvöződött beköltözött magyarságot színezték a honfoglalás után betelepített és betelepült népek (jászok, kunok, szászok, svábok, szlovákok, ukránok, románok szerbek, horvátok stb.). A magyar nemzet gerincét mégiscsak a 895-ben a Kárpát-medencébe költözött ötszázezernyi "honfoglaló magyar" adta és ma is ez alkotja.
A Kárpát-medence mai képének kialakulásánál négy jelentős és sajátos körülmény játszott közre:

1./ A Kárpát-medence, amely a világ legtermékenyebb medencéje a történelem furcsa játékaképpen a korábbi korokban szinte mindig gyéren lakott terület volt. Nem telepedtek itt meg a hallastattiak, továbbvonultak a kelták, a Kr. utáni IV. században kivonultak a rómaiak és továbbvonultak az ide bejutott langobardok, gótok, szkírek, vandálok, herulok, és a gepidáknak is csak kis része talált itt otthonra.
2./ A Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe jutott magyarság előtt nagyjából ugyanazon területekről korábbi belső-ázsiai törzsszövetségekből kiszakadva a magyarhoz hasonló etnikumú hunok és avarok, majd az 1243-as és az 1246-os években a kunok is bejutottak gazdagítva vagy akár "kiegészítve" a honfoglaló magyarságot. Ezért a régi hivatalos tankönyvek a XIX. század első harmadáig úgy tanították, hogy a magyarok Belső-Ázsiából három hullámban költöztek be a Kárpát-medencébe; a Kr. utáni IV. században, mint "Attila hunjai" (akiknek 453-ban, Attila halála után a Csigle-mezőre költözött, majd onnan Erdélyt benépesítő utódai a székelyek), 568-ban (majd utána még két hullámban) az avarok és 895-ben Árpád népe, akikhez az 1240-es években hozzáköltöztek a kunok. Ebből következik, hogy

3./ A Kr. utáni IV. században beköltöző hunokat, majd a három hullámban bejutott avarokat e medencéből senki ki nem űzte, ki nem irtotta; megérték Árpád népének honfoglalását és hasonló testalkatuk, szellemi- és tárgyi kultúrájuk valamint nyelvük révén beolvadtak a magyarságba.
4./ A Kárpát-medencébe a Kr. előtti VII-VI. században az Iráni-magasföldről bejutottak nagyállattartó lovas poszt-sumer kultúrájú iráni (perzsa) eredetű szkíták ("szittyák"), az időszámításunk kezdete körüli időben a szarmaták (és szauromaták), valamint az 1235-ös években a jászok. E népeket sem irtotta ki senki; a Kárpát-medencében megérték a mát és nemzetünk szerves részét alkotják. Sokan foglalkoznak e népek (szkíták, szarmaták és jászok) iráni (perzsa) "sumer gyökerű" kultúrájával - főleg nyelvével -, ez azonban nem azonos "a magyarság őshazájának" a kutatásával, hanem ez a magyar nemzet egyik fontos ötvözőelemének az eredetkutatása.
........................................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................................

Kölcsey Ferenc, HIMNUSZ!

Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt
Meg bűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai Felvirágozának.
Értünk Kúnság mezein Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk,
Majd töröktől radigát, Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre
S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre?
Bújt az üldözött, s felé Kard nyúlt barlangjában,
Szertenézett s nem lelé Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,S lángtenger fölette.
Vár állott: most kőhalom;Kedv s öröm röpkedtek:
Halálhörgés, siralomZajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virulA holtak véréből,
Kínzó rabság könnye hullÁrvánk hő szeméből.
Szánd meg Isten a magyart,Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kartTengerén kínjának,
Balsors akit régen tép,Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e népA múltat s jövendőt!
...............................................................................................................................
Magyar Történelmi Dátumok Magyar uralkodók
Fejedelmek 895-907 Árpád
907-947 Zsolt
948-955 Fajsz
955-972 Taksony
972-997 Géza
997-1001 István
Királyok (Árpád-ház) 1001-1038 I. (Szent) István
1038-1041 Péter
1041-1044 Aba Sámuel
1044-1046 Péter
1046-1060 I. András
1060-1063 I. Béla
1063-1074 Salamon
1074-1077 I. Géza
1077-1095 I. (Szent) László
1095-1116 (Könyves) Kálmán
1116-1131 II. István
1131-1141 II. (Vak) Béla
1141-1162 II. Géza
1162-1163 II. László
1162-1172 III. István
1163-1165 IV. István
1173-1196 III. Béla
1196-1204 Imre
1205 III. László
1205-1235 II. András
1235-1270 IV. Béla
1270-1272 V. István
1272-1290 IV. (Kun) László
1290-1301 III. András
Királyok (Premysl) 1301-1305 Vencel (László)
Királyok (Wittelsbach) 1305-1307 Ottó
Királyok (Anjouk) 1308-1342 I. (Róbert) Károly
1342-1382 I. (Nagy) Lajos
1382-1387 Mária
1385-1386 II. (Kis) Károly
Királyok (Luxemburg) 1387-1437 Zsigmond
Királyok (Habsburg) 1437-1439 Albert
1440-1457 V. László
Királyok (Jagello) 1440-1444 I. Ulászló
1446-1453 Hunyadi János (kormányzó)
Királyok (Hunyadi) 1458-1490 I. (Hunyadi) Mátyás
Királyok (Jagello) 1490-1516 II. Ulászló
1516-1526 II. Lajos
Királyok (Zápolya) 1526-1540 I. (Szapolyai) János
Királyok (Habsburg) 1527-1564 I. Ferdinánd
1564-1576 I. Miksa
1576-1608 I. Rudolf
1608-1619 II. Mátyás
1619-1637 II. Ferdinánd
1637-1657 III. Ferdinánd
1657-1705 I. Lipót
1705-1711 I. József
1711-1740 III. Károly
1740-1780 Mária Terézia
1780-1790 II. József
1790-1792 II. Lipót
1792-1835 I. Ferenc
1835-1848 V. Ferdinánd
1848-1916 Ferenc József
1849 Kossuth Lajos (kormányzó)
1916-1918 IV. Károly
1920-1944 vitéz nagybányai Horthy Miklós (kormányzó)
.....................................................................................................................................................
Erdélyi Fejedelemség

1541 előtt Magyarország része;

1541-1551 között külön ország (államformája rendezetlen), uralkodó János Zsigmond választott magyar király

1551-1556 között Magyarország része

1556-1571 között külön ország (államformája rendezetlen), uralkodó János Zsigmond választott magyar király

1571-1765 között Erdélyi Fejedelemség;

1765-1848 között Erdélyi Nagyfejedelemség;

1848 után egyesült Magyarországgal.

Az Erdélyi Nagyfejedelemség címere (1765)

Mária Terézia alatt

1541-1551 Jagelló Izabella

1556-1571 Szapolyai János-Zsigmond

1571-1586 Báthori István

1586-1597 Báthori Zsigmond

1597-1598 Báthori Zsigmond

1598-1599 Báthori András

1599-1600 Vitéz Mihály

1601 Báthori Zsigmond

1601-1602 Báthori Zsigmond

1603 Székely Mózes

1604-1606 Bocskai István

1607-1608 Rákóczi Zsigmond

1608-1613 Báthori Gábor

1613-1629 Bethlen Gábor

1629-1630 Brandenburgi Katalin

1630 Bethlen István

1630-1648 I. Rákóczi György

1648-1660 II. Rákóczi György

1657-1658 Rhédey Ferenc

1658-1660 Barcsai Ákos

1661-1662 Kemény János

1661-1690 I. Apafi Mihály

1690 II. Apafi Mihály

1690 Thököly Imre

1691 Diploma Leopoldinum

1704-1711 II. Rákóczi Ferenc

.................................................................................................................................................

..............................................................................................................
Trianon, 1920. június 4.-e ...!
A világ legigazságtalanabb,legbecstelenebb "békéje"melyet soha sem lehet megbocsájtani...!

1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételen is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó. Minden további kommentár nélkül álljanak itt a puszta tények...!
Ország(rész) Terület Terület (%) Lakosság (fő) Lakosság (%) Ebből nem "államalkotó" (fő) Ebből magyar (fő)
A Szent Korona országai (Magyarország és Horvát-Szlavónország együtt) 324.411 100 20.886.487 100 10.835.912 10.050.575
Magyarország 282.870 87,195 18.264.533 87,45 8.310.363 9.954.170
Erdély (Romániához) 103.093 31,78 5.265.000 25,21 2.465.000 1.664.000
Délvidék, Drávaköz, Muraköz, Muravidék és Horvát-Szlavónország (a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz /Jugoszláviához/) 62.092 19,14 4.122.000 19,735 1.366.000 562.000
Felvidék és Kárpátalja (Csehszlovákiához) 61.633 18,9 3.576.000 17,12 1.874.000 1.072.000
Alpokalja (Ausztriához) 4.020 1,24 358.000 1,714 126.000 26.000
Árva és Szepes vármegyék részei (Lengyelországhoz) 589 0,18 24.000 0,115 9.000 1.000
Fiume (Olaszországhoz) 21 0,000065 50.000 0,239 22.000 7.000
A megszálló országokhoz együttesen 231.448 71,345 13.395.000 64,13 5.862.000 3.332.000
Csonka-Magyarország 92.963 28,655 7.516.000 35,87 798.000 6.718.000
Mint látható, Trianonban az összes szomszédos nép részesedett az ezer éve létező Magyarországból, még a baráti Lengyelország, a távoli Olaszország és a háborúban szintén vesztes (!) Ausztria is. De elsősorban nem ezért tekinthetjük Trianont a világ legigazságtalanabb "békéjének". Az ország elveszítette területének több, mint 71%-át, hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vas útvonalainak zömét. Odaveszett a lakosság 64%-a, és ami még fájóbb: az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több, mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Ez azt jelenti, hogy lehetett volna az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelő, igazságosabb határokat húzni, de a győztesek, és főleg a csatlósaik étvágya csillapíthatatlan volt. Ezek az "utódállamok" csak annyiban vállalták a folytonosságot a régi Magyarországgal, hogy megszállták annak területeit, ezen kívül viszont csak egyetlen céljuk volt (és van a mai napig): a "megkapott" magyarok elpusztítása, elűzése. Azóta is - főleg a megszálló országok - előszeretettel sütik ránk az "irredenta" bélyeget (bár sajnos egyre inkább ok nélkül). De vajon belegondoltak-e abba, akár csak egyszer is, hogy ők mit tennének hasonló
helyzetben!
!...................................................................................................

...... .. ........................... ..................................................................................................... .
Előszó /a .II.-dik V.H /

Nagyon nehéz megérteni, miért lényegtelen, üdvtörténeti szempontból,
hogy egy háborúban ki lesz a győztes. Eseménytörténetet tanulva, csak
arra figyelve, ki volt az erősebb éppen a lényeg veszik el, mégpedig az,
hogy ki volt a küzdelem erkölcsi nyertese, melyik az a fél, amely a jövője
számára valódi értékeket nyert. Azt szokták mondani, a győztesnek mindig igaza
van, de minden mulandó. A ma győzteseiből a holnap vesztesei lesznek, és amit
eseménytörténetileg nyerhet egy harcoló fél, az elenyészik, és még a legnagyobb
anyagi és emberveszteséget is pótolhatja az idő. Amit üdvtörténetileg nyerhet
vagy veszthetnek a felek, azok az értékek nem anyagiak, ezért nem is mulandók.
Sokkal fontosabb tehát egy küzdelemben az vajon melyik fél erkölcse diadalmaskodott.

Henryk Sienkiewicz Sivatagban és vadonban című művében Sztas a lengyel fiatalember próbálja megtanítani, mi a jó és mi a rossz Kalinak, a néger fiúnak. - Mondj egy rossz cselekedetet, Kali! - a néger fiú gondolkodik, majd kiböki: - Ha valaki ellopja Kali tehenét, az rossz cselekedet! - Nagyszerű, Kali! - örül Sztás - Most mondj egy jó cselekedetet! - Kali most már nem is gondolkodik, hanem egyből rávágja: - Ha Kali lopja el valaki más tehenét! Ebből a példából meg lehet érteni, miért mindegy, hogy ki győz. Mindegy, hogy Kali tehenét lopják el, vagy Kali lopja el más tehenét - mindenképp rossz cselekedet. Mindig az a lényeg, kinek az erkölcse győz. Az erkölcsi győzelem, akkor is a miénk, ha ki tudtunk tartani a saját erkölcsünk mellett, még akkor is, ha ezért le kellett mondanunk győzelemről. Az első világháború erkölcsi győztese Németország és a Monarchia, különösen az első világháborút lezáró békék miatt. Ezeknek a hatása, felháborító volta, megingatta az antant országok közvéleményét is, a legkiválóbbak elítélték a békediktátumokat. A II. VH esetében már nincs a háborúnak igazi, és teljes erkölcsi győztese, mert a németek nem voltak képesek arra, amire az első világháborúban, megőrizni erkölcsi felsőbbrendűségüket. Engedményeket tettek, átvették az ellenségeik erkölcseit, ideológiáját, ezért eseménytörténeti szempontból eredményesebbek lettek, de nem eléggé a tényleges győzelemhez. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen feladtak volna mindent, és messze nem azt jelenti, hogy minden németre ez jellemző lett volna erkölcsi értékeikkel való szembe fordulás. A háború pozitív szerepe Ami a pozitívuma a II. Világháborúnak, hogy voltak a szövetségesek oldalán is olyanok, akik képesek voltak magasabb erkölcsi szintre emelkedni. Üdvtörténeti szempontból a szövetségesek számára Patton és Nimitz valamint MacArthur embersége az igazi nyereség, a németek számára Rommel és a többi tábornok, Manstein, Guderian, Kesselring, Bock, DIETRICH rátermettsége, a német katonák hősiessége, a mérnökeik szakértelme, ellenségeik könyörtelensége, a német nép helytállása minden hibájúk, vagy bűnük ellenére is biztosította a részleges erkölcsi győzelmet. Igen, a tudománytalan fajelmélet ellenére, a koncentrációs táborok ellenére is, a II. VH erkölcsi győztesei a tengelyhatalmak, erkölcsi győzelmük azonban éppen ezek miatt nem lehet teljes. A faj elméletet a németek részben a franciáktól, angoloktól, részben pedig a zsidóktól vették át, és rájuk alkalmazták. A koncentrációs táborokat az angoloktól, részben az oroszoktól. Mind a két esetben feladták a humanista német erkölcs alapvető elveit, az ellenség erkölcsét vették át, ami egyértelműen veszteség üdvtörténeti szempontból. A japánok a gyarmattartó európai hatalmak könyörtelenségét ötvözték a szamuráj erkölccsel, ahogyan a németek az antant hatalmak gátlástalan machiavellizmusát a német precizitással, porosz mentalitással. A II.VH-ban olyan bűn követtetett el, amely példátlan az emberi történelemben. Ez a bűn, nem a holokauszt, hanem az atombomba. Ugyanis ez a földi élet teljes kipusztulásának rémét vetítette elő. Minden ember elpusztulása, minden élet megszűnése, nyílván sokkal nagyobb tragédia, mint egy népet érő. A szövetségesek nemcsak az atombomba felrobbantásával követtek el háborús bűnöket, de a németek hiába is igyekeztek évtizedek és évszázadok népirtását utol érni. Átvenni az ellenfél módszereit, már azért is végzetes hiba volt a németek számára, mert az ellenfeleik gyakorlottabbak voltak, és ki tudták használni a németek tapasztalatlanságát, sőt nemegyszer naivitását is. A bűnök A németek is sok esetben fertelmes bűnöket követtek el, de sokkal ügyetlenebbül, mint ellenfeleik. Lidice lakóinak lemészárlása elborzasztó, óriási erkölcsi veszteség az elkövetőnek. Egy angol-amerikai terrorbombázás sokkal több embert megölt, mint egy ilyen akció. A katini mészárlás titokban maradt évtizedekig, nem különben az, ahogy a háború után az oroszok saját területükön hajtottak végre szőnyegbombázást, többek között fellázadt magyar falú elpusztítására, vagy felkelt gulág táboréra. Sztálin gátlástalanságával nem is versenghetett a III. Birodalom, már abban sem, hogy Sztálin miatt több orosz halt meg, mint Hitler miatt, de lehet, hogy több zsidó élet is szárad rajta. Miért vették át a németek az ellenfeleik módszereit? Az ok egyértelműen az volt, miután az első világháborúban felülkerekedtek a túlerőben lévő antanton, az USA hadba lépése elvette Németországtól a megérdemelt győzelmet. Ez olyan válságot idézett elő, amelyet nem lehetett feldolgozniuk. Ha ti így, mi is így lépett elő. Ez olyan hiba, amely már az első puskalövés előtt vesztessé tette a németeket. Ha megnyeri a III. Birodalom a második világháborút, akkor azzal éppen ellenségei erkölcsét viszi diadalra Németország, vesztese lesz a háborúnak üdvtörténeti értelemben, mindent elveszít, amit az első világháborúban megnyert. Szerencsére nem ez történt, sőt, mindennek ellenére a német hadsereg, a még nagyobb túlerő elleni helytállásával meg tudta fordítani a háború kimenetelét, üdvtörténeti szempontból. Az eseménytörténeti vereség ellenére, a II. VH legnagyobb tiszteletnek örvendő tábornokai németek, a leghíresebb ászpilóták, harckocsizók, tengeralattjáró parancsnokok németek. A mérnöki teljesítménye is tiszteltre méltó a III. Birodalomnak, hosszan lehetne sorolni mi mindenben jártak élen. Egy-két területen nem, nem építettek atombombát, nem készítettek mérges gázt, nem voltak anyahajóik sem. Nem, mert Hitler megtiltotta e fegyverek fejlesztését. Ez a tilalom, eseménytörténeti szempontból hozzájárult a német vereséghez, de üdvtörténet szempontjából Németország felé billenti a mérleget. Fajelmélet Sokak szerint mindez nem érdekes, mert a nácik fajelméletben hittek, koncentrációs táborokat létesítettek, népirtást hajtottak végre. Igen elkövették a németek is ezeket a bűnöket, amit nem lehet eléggé elítélni, de a szövetségesek is, nemcsak a háborúban, hanem előtte is és utána is, sőt az USA ma is "náci" módszereket alkalmaz. Nos nem náci módszerekről van szó, hanem a "nácik" által is átvett módszerekről. Az nem menti a németeket, hogy mások is elkövették ezeket a bűnöket. Ami a fajelméletet illeti, a II.VH idején minden hadviselő fél meg volt győződve saját felsőbbrendűségéről, egyiknek sem volt, semmi erkölcsi gátlása semmilyen bűn elkövetésekor sem. Az USA ma is épp úgy semmibe veszi a nemzetközi jogot, mint annak idején a németek is és az összes többi fél. Erkölcse Kali szintjén van ma is. A németek nagyon nagy árat fizettek azért, mert feladták saját erkölcseiket. Egy totális állam jött létre, mely hatékony volt, de embertelen és könyörtelen is. Mikor a német tisztikar legkiválóbbjai, Von Staufenberg vezetésével, Erwin Rommel tábornok köréből megkísérelték Németországot megmenteni Hitlertől, egyik összeesküvő megkérdezte, mi van, ha tévednek, ha Hitler Németországa mégis győztes lesz. Staufenberg válasza erre az volt, ha győznénk, akkor még fontosabb lenne megszabadulni Hitlertől, a totális államtól. A háború legfontosabb tanulsága német és magyar szempontból is az, hogy soha nem adhatjuk fel értékeinket, nem vehetjük át az ellenség erkölcsét, még akkor sem, ha nagy a csábítás erre, főleg egy vereség után. Ismerve az események menetét, és tudva azt, mindenképpen szükséges volt ennek a felismerése, világos nem kerülhette el a világ a II. VH vérzivatarát, és azt a szörnyűséget, ami azután következett, melynek a hatásait máig nyögjük. Én megértem, hogy a hozzátartozóikat elvesztettek a saját egyéni tragédiájukkal foglalkoznak, de azért ezen a szinten túl kell látni. Nemcsak az a szörnyű, ami a zsidósággal történt, hanem az is ami a világ többi népével, részben a háború alatt, részben pedig következményeként. Magyarország alig több mint egy élvig volt német megszállás alatt. Ezt a megszállást vészkorszaknak a lakosság egy töredéke tekinti. Az a töredéke, amely az ország oroszok általi elfoglalását - szabad feldúlását, felszabadulásnak nevezi. Számunkra - a többség számára nem a szabadság, hanem 45 év rabság kezdete volt. Ha van tanulsága a II.VH-nak az éppen az, hogy minden ember, minden közösség, nép egyenjogú kell legyen, senki nem helyezheti saját önző érdekét mások felé, senki sem lehet sem jobban sem kevésbé egyenlő mint mások, mindegy, hogy Kali tehenét lopják el, vagy Kali lopja el más tehenét. Aki ezt képes megérteni, megtanulni, az nyertese a II. VH-nak, aki nem az vesztese. Hogy ki nyert és ki veszített, üdvtörténetileg azt leginkább a II. VH utáni történésekből derül ki. Ezekből világosan látható, hogy a szövetségesek nem tanultak belőle, továbbra is az a jó cselekedet szerintük, ha Kali lopja el más tehenét. A németek, japánok új stratégiát találtak, amely sokkal sikeresebb lett, mint hadseregeit valaha is voltak. Mi Kelet-Európa népei lettünk az ellopott tehén, 45 éven át leigázottak, nem dolgozhattuk fel szabadon a tapasztalatokat. 15 éve, a Szovjetunió bukása után, nem is mertük önmagunkat vállalni, nem mertünk, nem tetszettünk forradalmat csinálni, és ennek máig isszuk a levét. Bűnös nemzetnek lettünk beállítva, aki hálát adhat a leigázóinak, aki örülhet, hogy ideig-óráig még élni hagyják, aki csak vagon kérdés, bármikor elhurcolható, elpusztítható. 1956-ban még volt a nemzetben gerinc, hogy fellázadjon az oroszok és a velük kollaborálók ellen, 1990-ben már nem. Lassan megindult azonban a magyarság öntudatra ébredése. Ennek elengedhetetlen része, hogy megismerjük az igazságot, szemben azzal az egyoldalú beállítással, amit belénk akarnak sulykolni. Követtek el a németek bűnöket, de az, hogy Hitler szakított szövetségesével, Sztálinnal, nem a bűne, hanem az érdeme. Nekünk nem kell szégyellni, hogy ebben a harcban szövetségesei voltunk a németeknek, éppen ellenkezőleg, egy nagyszerű had fegyvertársai voltunk, melyet legyőzött a túlerő ugyan, de bátorsága, helytállása tiszteletet érdemel. A győztesek által írt történelemben, mi utolsó csatlósok vagyunk. Ez a kép azonban hamis, ha közelebbről megnézzük, szétszedjük apró mozaikokra és újra összerakjuk, akkor kiderül, nincs mit szégyellnünk. Számtalan mű, irodalmi alkotás, film mutatja be a nácik gonoszságát, bűneit. Valóban nincs mentség semmi bűnre sem. Nem ment fel az sem, hogyha a mások is elkövették a bűnöket, amelyeket én is. Azzal másoknak, a sajátjaimmal meg nekem kell elszámolnom. Ítélni azonban nincs joga a győztesnek sem, legkevésbé pedig azoknak nincs, akik magukat a világháború legnagyobb áldozatnak állítják be. 1945 után a zsidóság a II. VH szenvedéseiből két módon nyerhetett volna, üdvtörténetileg, és eseménytörténetileg, azaz lelkileg és anyagilag. A kettő együtt nem megy, és számukra fontosabb volt a holokauszt anyagi, politikai erőforrása alakítása, felhasználása. Azért nem megy a kettő együtt, mert maga a zsidóság is aktív részese volt az események alakításának, saját maga is felelős volt a történtekért. Nyílván nem a németek által megkínzottak voltak a felelősök, hanem azok, akik páholyból nézték az eseményeket. A szó szoros értelmében, páholyból nézték, onnan mozgatták a szálakat, és később ugyan ők tették pénzé mások szenvedését. Az igazság mindig napvilágra kerül, csak idő kérdése. Még ma is bátorság kell az igazság kimondásához, tények feltárásához. Aki oly örült, hogy erre vállalkozzon, az börtön fenyegeti, azt minden eszközzel, törvényes és törvénytelen módon tönkre akarják tenni, fizikailag meg akarják semmisíteni. Mégis meg kell tenni ezt, a háború minden áldozata és hőse érdekében. Szerte a világon, még a győztesek országaiban is revizionista történészek vívják a küzdelmet az igazság kiderítéséért és elmondásáért. Ez a küzdelem a II.VH utolsó nagy csatája, amelyben, mint ahogy a háborúban is, az ellenség oldalán irdatlan túlerő van. A mi oldalunkon csak igény van az igazság megismerésére, akarat és tiszta szándék, áldozatvállalás. Mikor a bevezető sorait írom, csak remélhetem, hogy lesz erőm befejezni a munkát, amit fiammal, a II. VH fegyvereinek egyik legjobb szakértőjével írok. A fiatal nemzedék, nem véletlenül fordul, sokkal több rokonszenvvel a németek felé. Egyrészt a teljesítményt értékelik, másrészt a jelen valóságát, azt a valóságot, melyben a világ egy sokkal nagyobb katasztrófába rohan, megállíthatatlanul. A múlt feltárása kevés ahhoz, hogy ezt elkerüljük, de abban segíthet, hogy legyen erőnk kijönni belőle.
..........................................................................................................................................................................
A második világháború kirobbantásában Hitler bűntársa és szövetségese volt a Szovjetunió.
Hasonlóképp, mint a németek esetén, Oroszországban, mely kimaradt a győzelemből totális
rendszer alakult ki Sztálin vezetésével, még ocsmányabb, mint Hitler rendszere.

Az addig perifériális Marx - Engels féle tanok az októberi forradalommal és a Szovjetunió
megszületésével lettek világhatalmi tényezők a XX.- században. Sztálin rendszere korántsem
volt olyan stabil, mint ahogyan azt gondolnánk, mert kezdeti sikerei ellenére sokkal
kevésbé hatékony volt, mint a nemzeti szocializmusé, kezdet kezdetétől nagymértékben
rabszolgamunkára a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek kifosztására alapult.

Először tekintsük át a Sztálini rendszer kialakulásának történetét:

A cári abszolutizmus rendszere ellen az orosz értelmiség és nemesség kezdett szervezkedni.
Ezek nem szocializmust akartak, hanem reformokat, Oroszország megerősítését.
Nem voltak antiklerikálisak sem, demokráciát szerettek volna és fejlődést.

Ezt nem tűrte el a hatalom, és a cári időkben kialakult rendszerben ezekért a
kísérletekért halál vagy szibériai száműzetés járt. Oroszország volt a legerősebben
zsidógyűlölő ország, maga a pogrom kifejezés is innen ered. Időről időre bekövetkező
pogromok kettős célt szolgáltak, az elégedetlen néptömegek haragjának levezetését és a
zsidók túlzó hatalmának letörését.
Az orosz zsidóság számára kapóra jött Marx és Engels ideológiája, mely
segítségével a népharagot a burzsoáziára, a nagybirtokosokra és a kulákokra irányíthatták.
Vlagyimír Iljics Uljanov egyike volt a felforgató agitátoroknak, és személyes gyűlölet is
hevítette a cári család ellen. Az első világháború idején a német titkosszolgálat
felismerte, hogy a bolsevista agitátorok hasznos segítségére lehetnek a keleti óriás
gyengítésében. A svájci emigrációban élő Lenint ők segítették vissza Oroszországba, a kellő
időben, mikor a 1917-es polgári forradalom megdöntötte a cári rendszert a központi hatalom
meggyengült. Lenin nemcsak német kémmé lett, de egyéb emberi jellemvonásait tekintve is
visszataszító mocsok volt. Például Párizsban megismerkedett egy spanyol zsidó anarchista
nővel, akitől szifiliszt kapott, amit átadott feleségének, Krupszkájának miután az is
kiérkezett hozzája, hármasban éldegéltek.

Vlagyimir Iljics Uljanov
A Lenin álnevű kopasz zsidó
Engesztelhetetlenségével és gátlástalanságával került a bolsevik mozgalom élére.
Személyes parancsára végezték ki a teljes cári családot - a gyerekeket is. Lenin elvtárs
nagyon szerette a gyerekeket! Megölni. Bár teljes bűnlajstroma még nem ismert, milliók
élete szárad a lelkén, ha volt neki egyáltalán. Lenin fő vetélytársa a szintén zsidó
származású Trockij volt, aki azonban Lenin elvtárssal ellentétben valóban hitt a
szocializmusban és jó hazafi is volt.
Trockij legyőzéséhez Lenin olyan társakat választott, akik nálánál is aljasabbak voltak.
Ilyen volt Joszip Iszarionovics Dzsugasvili, ismertebb nevén, Sztálin. Gruziai zsidó
eredetű család fia ortodox papnövendékként kezdte, de botrányos magatartása -
bordélyházakban való részegeskedés miatt kicsapták. Erre felcsapott postarablónak, de
elkapták. Hogy mentse az írháját, beállt a titkos rendőrség besúgói közé, magát
anarchistának, majd kommunistának adva ki, rendőrkézre adta a teljes bakui bolsevik
sejtet.
A polgárháború idején, mint politikai tiszt és hóhér jeleskedett a Kolcsak elleni
harcokban, majd ő lett Lenin véres jobb keze. Lenin későn ismerte fel, hogy Sztálin az
életére és a hatalmára tör. A Lenin elleni merénylet nem sikerül, de a sebesült vezér
gyógykezelése lehetővé teszi, hogy megmérgeztesse arzénnal az orvosaival.
Sztálin 1922. április 3.-án lett a bolsevik párt főtitkára.Lenin ezt azért támogatta,
hogy Trockijt le tudja győzni. Sztálin, igazán egyeduralmat csak 1924 január 21-e Lenin
halála után tudott kialakítani mikor Trockijt és Zinovjevet 1927. december 2-19 közötti
XV. SZKP kongresszuson kizáratta a pártból.
Joszip Iszarionovics Dzsugasvili ekkor még (Bar) Koba álnéven. Nomen ezt onem,
rablógyilkos gazember volt, mint a kettő. Bár ki tudja, lehet, hogy a ókori zsidó
rablógyilkos született újjá benne....


A száműzetésbe kényszerült Trockijt 1940 augusztus 20.-án jégcsákánnyal verik agyon
Mexikóvárosban. Bár Hitler is leszámolt párton belüli ellenfeleivel, (Hosszú kések
éjszakája 1938. november 9-10) de gyorsan és határozottan tette, nem állandó terror
mellett és nem oly beteges bizalmatlansággal, mint Sztálin.(Hitler csak a háború végén
lett paranoiás, mikor lelkileg összeomlott.)
Sztálin senkiben sem bízott és nem is bízhatott rendszerét a bukástól csak a háború
mentette meg. A Szovjet hadseregben a németektől kapott adatok alapján elvégzett
tisztogatás mutatta, hogy Sztálinnál elvetemültebb gazembert, örültet nem lehetett
találni. Még egy ilyen örültnél is vannak, akik rajongásig szerették, istenítették.
Ebben szerepet játszott, hogy az oroszok hozzá szoktak a cár egyeduralmához.
Car szkazal - a cár parancsával nem szegülhet senki sem szembe. Végül majd az menti meg
Oroszországot, aki a legkevésbé tartotta magát ehhez. Zsukov Marsall, aki éppen hogy
megúszta a tisztogatást, távol-keletre való helyezéssel.

A kommunista rendszer szinte mindent lerombolt Oroszországban. A vallást, a tulajdont,
az erkölcsöt. Barbár hordává züllesztette a népet, egy maradt csak meg, a hazaszeretet.
A kolhozba kényszerített muzsikok korábban olyan nyomorban éltek, hogy fel sem fogták a
rabszolga létet. A módosabb parasztokat, kulákokat üldözték, és sanyarú sorsa volt a doni
kozákoknak is, és ezek többsége gyűlölte a szovjetrendszert - sokan elrejtették a fehér
orosz egyenruhájukat, és sokan a németeket felszabadítóként ünnepelték.
Sztálin egyik legocsmányabb rémtette volt, Ukrajna totális kifosztása, padlások lesöprésével,
és az így elrabolt gabona exportálása. Milliók haltak éhen, de a nyugat mit sem törődött
vele, sőt 1934. szeptember 18.-án felvették Szovjetuniót a Népszövetségbe. Németország és a
Szovjetunió közötti szövetség éppen az által volt kecsegtető mind a két fél számára, mert
mind a két ország nemzetközi elfogadottsága alacsony volt. A németeket még mindig gúzsba
kötötte a versailes-i béke. Nem képezhette ki a hadseregét, az orosz hadsereg pedig
technikailag maradtak végzetesen le. Az orosz - német együttműködés keretében németek
fegyvert szállítottak az oroszoknak, az oroszok pedig kiképezték a német tiszteket, a
pilóták számára gyakorló terepet biztosítottak. Később ez nagy hasznára volt a németeknek,
de egyéb kereskedelmi kapcsolatok, áruszállítások is kedvezőek voltak mind a két félnek.

Ha összehasonlítjuk a német és az orosz rendszert, a német szabadabb és hatékonyabb is
Ami rokon elem volt még a két birodalomban, hogy mind a kettőben párturalom volt, ami
egyszemélyi hatalommá alakult át. A párttagok elvtársnak illetve párt-elvtársnak szólították
egymást, mind a két ideológia totális eszme volt, de a német bizonyos szintig nem
kérdőjelezte meg a magántulajdont. Mind a kettő szocializmust hirdetett, de a német sokkal
hathatósabban meg is valósította a szociális gondoskodást, mint a nyomor küszöb alatt élő
orosz rendszer. A magán tulajdon léte miatt a német rendszer nem lehetett annyira totális
mind az orosz, de kíméletlen és hatékony volt, míg az orosz könyörtelen és totális csőd.
Oroszországnak nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy a németeket megállítsa, bár
nyersanyagokban hihetetlenül gazdag volt, míg Németország sokkal szegényebb, de ipari
feldolgozott termékekben szegény. A hadipar minden próbálkozás ellenére se érte el még a
szövetségesek szintjét se a harmincas években. A németekkel való együttműködés sokat
javított a helyzeten, de nyílván nem annyit, hogy a németekkel versenyre kellhessenek.
A németek jól ismerték Oroszország képességeit, és reális volt az, hogy képesek legyenek
legyőzni Sztálint, hiszen a cári Oroszországot is megverték az első világháborúban.
Nem vették tekintetbe azt, hogy az USA-nak küldött hadüzenet után az oroszok anyagi,
hadiszállítási és technológiai segítséget is kapnak. Szovjetunió, Sztálin élt is ezzel az
eséllyel, sőt vissza is élt vele, mikor ügynökeivel megszerezte az atombomba titkát.
Maga Sztálin is, bár zsidó származású volt, egyes feltételezések szerint, szintén a zsidókat
ki akarta telepíteni, erre hozta létre a Zsidó Autonóm Köztársaságot. Így bűntársai és
áldozatai között is szép számban voltak zsidók.
Míg Németország létét a nyersanyaghiány fenyegette, addig Sztálin rendszerét még a
kimeríthetetlen készletek sem menthették meg. A háború után az oroszok Kelet Európa
Kifosztásával-szipolyozásával tudták ideig-óráig stabilizálni a rendszerűket. Tragikus,
hogy Oroszországot éppen az elpusztítására indított háború mentette meg. Az természetesen
nem igaz, hogy a háború kirobbanásában az oroszok ártatlanok. Éppen ellenkezőleg, Sztálin
nagyon is tudta, hogy csak az mentheti meg, ha idejében szembefordul a németekkel, ezért
vonultatta fel a csapatait, és ezért nem hagyott más választást Hitlernek, aki csak megelőzze
az orosz támadást. Sztálin is lebecsülte ellenfelét, de ő is Hitlert tartotta világuralmi
vágyai legnagyobb vetélytársának.
..........................................................................................................................................................................
Hamis mítoszok



Az iskolánkban belénk sulykolt történelem felfogás szerint Németország az egész
világ leigázására készült. Szó sem volt erről, pusztán arról, hogy a nemzeti
szocialista ideológia a német élettér kitágítását tűzte ki célul, és abban
reménykedtek a németek, hogy más árja népek is átveszik az eszméiket.


Az első VH következményeként a sokkal nagyobb gyarmatokkal rendelkező angolok és
franciák lenyúlták Németország külbirtokait is, beszűkült a német nép és gazdaság
élettere, a világ felosztása még igazságtalanabbá lett. Oroszország valóban azt a
célt tűzte ki maga elé, hogy leigázza az egész világot, azt amelynek a felét a II.
VH kitörésekor Anglia és Franciaország uralt. Ha a jelenlegi helyzetet nézzük,
akkor az USA az egész világot uralja. Hitler legfeljebb álmodhatott ilyen totális
világuralomról, amit az USA megvalósított. Ahogy ma az USA és az EU a globális
világrendet rákényszeríti mindenkire, a németek is szerették volna a nemzeti
szocialista eszméket terjeszteni, ehhez azonban a katonai erő csak lokális eszköz
volt. Már azért sem lehettek volna reálisak a német világuralmi tervek, mert a
németek nem is voltak ehhez elegendően sokan



A németek egy államot valóban meg akartak semmisíteni, a vetélytárs Szovjetuniót,
Sztálin rendszerét, de nem akarták Oroszország teljes pusztulását. Csehek és
lengyelek esetén is, az ország egy részét, a protektorátusok területét meghagyták
volna. Az oroszok ezzel szemben a lengyeleket is, cseheket is, és minket is 45
évig gyarmattá tettek.

Németországnak még Európai győzelem esetén sem lett volna esélye arra, hogy legyőzze
az amerikaiakat. Európai hegemónia, gyarmati, félgyarmati és csatlós országok
rendszerére épült volna a német világrend, amely messze nem terjedt volna ki az
egész földre. Nem, mert ez minden időben irreális vállalkozás lett volna, és még
győzelem esetén is összeomlást eredményezett volna. Nem szabad azt gondolnunk, hogy
a III Birodalom teljesen minden realitás érzék nélkül, az egész világra akarta volna
kiterjeszteni a befolyását.

Hitler abban reménykedett, hogy idővel az USA és Anglia nemzeti szocialista mozgalmai
jutnak hatalomra, és ezekkel az államokkal már a közös ideológia alapján tarthatott
volna kapcsolatot. Franciaország esetében létre is jött németbarát kormányzat Vichy
kormány, és máshol is támaszkodtak a németek a helyi erőkre. Németország törekedett
is a békekötésre Angliával, épp úgy, ahogy az első világháború végén is kész lett
volna kiegyezni az antanttal. A német haderő a Szovjetunió megtámadása és az USA
hadba lépése előtt sem volt elegendően erős egy Angliai invázióhoz sem. Nem is
gondolhattak reálisan arra a németek, hogy a sokkal távolabbi USA ellen támadást
intézhetnének, de az amerikaiak kormányzata ismét elhitette a néppel, hogy az a
veszély fenyeget, hogy a Németek Mexikó felöl elözönlik az országot.

Roosevelt pontosan tudta, hogy Amerika szégyenletes első világháborús szerepvállalása
után nem kockáztathatja meg a hadba lépést Németország ellen, Anglia oldalán. Nem,
mégpedig azért nem, mert egyértelműen belső feszültségek keletkeztek volna,
felerősödött volna az antiszemitizmus és új polgárháború is kirobbanhatott volna,
ha az amerikaiakkal nem sikerül elhitetni, fenyegetettek. Japán és maga Hitler
játszott Roosevelt kezére. A Führer abban a meggyőződésben volt, hogy az amerikaiak
többségének elege van a zsidó uralomból, és németekkel rokonszenvezik, a német, olasz
és ír bevándorlók súlyát túlbecsülte, azt hitte, hogy az Amerikaiak még emlékeznek
arra, hogy Anglia volt a gyarmattartójuk, hogy az angolok felégették a Fehérházat.
Sokkal erősebbnek gondolta az amerikai náci pártot is. Ezekben a kérdésekben nem is
lehetett jobb belátásra téríteni. Arra számított, hogy a túszként fogva tartott
zsidóságot is alku alappá tudja tenni. A II. VH kitörése előtt a Németországi
koncentrációs táborokból egy hajórakományi zsidót német óceánjárón Amerika partjai
felé küldött, azzal, ha ti szeretitek zsidókat, akkor fogadjátok őket be.
Az USA kormányzata azonban nem merte vállalni a koncentrációs táborból elengedettek
befogadását. Kubát, Batista elnököt kérték fel, engedje be az országba a menekülteket.
A kubai diktátor minden amerikai kérést teljesített, erre is először igent mondott,
de olyan erős ellenállásba ütközött a terv, hogy vissza kellett vonnia az engedélyt.
Végül a hajó visszafordult Európa felé, és a menekülteket kénytelen kelletlen franciák,
hollandok, belgák, angolok fogadták be. A sorsuk különösen tragikus, mert közülük
sokan ismét koncentrációs táborba kerültek, mikor elesett Hollandia, Belgium,
Franciaország. Franciaország lerohanása után is lehetőséget adtak a németek a
zsidóknak az akkor még semleges USA-ba távozni, de az USA nem változtatott a
bevándorlási politikáján. Egy alkalommal 2000 gyereknek adtak vízumot, olyanoknak,
akiknek a szülei hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekeiket örökbe adják az államokban.
Csak a gyerekeknek, akiknek a szüleiről tudták, koncentrációs táborokba fognak kerülni,
kényszermunkára! Hitler ezeket a jelzéseket tévesen értelmezte, meg volt győződve
arról, azért ilyenek az amerikaiak, mert a náci párt erős. Nem, szimplán jellemtelenség
állt az amerikaiak magatartása mögött, részvétlenség. Bárdossy Lászlót többek között
azért ítélték halálra, mert nem engedett be az országba 100 ezer galíciai zsidót.
Ilyen alapon Rooseveltet is halálra lehetett volna ítélni, mert neki lehetősége lett
volna az összes zsidó megmentésére, de esze ágában nem volt. Nem érdekelte az Amerikai
kormányt a zsidó emberek sorsa, annál inkább érdekelte őket a zsidó bankok érdeke,
mint mindig. Hitler túl naiv volt, azt hitte, hathat az amerikaiakra, és le is
becsülte az USA erejét. Nem számított arra, hogy az amerikaiak képesek lesznek nagyobb
csapatokat áthozni Európába, mikor Japánnal háborúznak a Csendes Óceánon.
A japán támadás után hadat üzent, hogy ezzel feleljen Amerika I.VH végi hadüzenetére.
Tragikus tévedés volt, lévén az amerikaiakat nem fenyegette igazán Japán, mert ipari
potenciáljuk lehetővé tette, hogy lekörözzék a Csendes Óceáni ellenfelüket is.
Roosevelt mesteri aljassága volt az, ahogyan Japánt rávette a Pearl Harbour elleni
orvtámadásra. Az USA lakossága egyáltalán nem akart volna háborúba lépni sem
Európában sem pedig Japán ellen. A japán flotta főparancsnoka tisztában volt vele,
előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a Japán-Amerikai háború, de azzal is, hogy csak egy
villámháborúban lehetnek a japánok győztesek, mielőtt beindul a haditermelés az
USA-ban. Elé tették hát csalétekként a Pearl Harbor támaszpont flottáját.
Védtelenül hagyva az úgyis nagyrészt elavult hajókat. Nem tudott Japán ennek a
kísértésnek ellenállni és a legrosszabb pillanatban támadott. Tudtak az amerikaiak
a támadásról, de szándékosan nem riadóztatták a támaszpontot, hogy elegendően sok
áldozat legyen, elég nagy legyen a felháborodás. Ráadásul az oroszok is tudomást
szereztek Ferdinánd Sorge kettős ügynök révén a tervről, és Zsukov csapatait át tudták
dobni az Amur mentéről Moszkva alá. Roosevelt zseniális aljassága, amerikai életek
feláldozása árán megmenekült Moszkva, az USA hadba lépett és Hitler is elkövette a
végzetes hibát, hogy szövetségeseivel együtt hadat üzent. Roosevelt is megvalósította
azt, amit Wilson, az amerikaiak elhitték, hogy hazájuk veszélyben van meg kell
védeni azt a japánoktól és a náciktól. Pedig a háttérben most is üzleti megfontolások
szerepeltek, bank érdekek, kellett az újabb háború, amerikai bankoknak, hogy
növekedjen a szent profit.
Valójában Németország volt az a hatalom, amelyiknek a béke érdeke lett volna,
de nem maradt más választás, mint a háború. 1939-1941-ben a németek európai hegemóniát
akartak, és szerettek volna győzelmeik után békét kötni Angliával. Ebben az időszakban
Hitler kényszerű szövetségesre talált Sztálinban, de 1941 nyarára már elviselhetetlen
volt az orosz nyomás, kielégíthetetlenek Sztálin igényei. Sztálin maga is készült
Hitler megtámadására, és a németek páratlan teljesítménye, hogy sikerült megelőzniük.
A németek ellen támadásra készülő orosz alakulatok között törtek át a Wermacht csapatai,
bekerítették őket és ennek köszönhetően gyors volt a német előrenyomulás. 1941 végén a
németek alaposan alábecsülték az oroszok erejét is, mert a Moszkva alatti vereségük
után még kevéssé lett volna szabad Hitlernek hadat üzennie az államoknak. Ez volt a
háborúnak az a pontja, amikor a Führer megingott, nem volt képes okosan dönteni, nem
tudta felvenni a versenyt az ellene szövetségre lépő trióval, Roosevelt, Churchill és
Sztálin hármasával. Ő kiscserkész volt hozzájuk képest, nem tudott elég dörzsölt,
eléggé könyörtelen, számító lenni. Partnerei, Hirohitó Japán császár és a Duce pedig
nem voltak méltó társai. Hogy ezúttal a német nép agóniája még három évig tartott, az
csak annak köszönhető, hogy a németek minden képzeletet meghaladó módon küzdöttek.
Voltak persze a németeknek később is győzelmi esélyeik, egészen 1943-ig, de ezek is
sorra elvesztek, legtöbbször Hitler személyesen meghozott hibás döntései miatt.
A nemzeti szocializmus még német győzelem esetén sem uralhatta volna az egész világot.
Oroszország kormányzása nem lett volna megoldható bekebelezéssel. Vlaszov tábornok ezt
felismerve állt a németek oldalára, tudván, hogy a németeknek győzelmük esetén is
szüksége van egy velük baráti de többé-kevésbé független Oroszországra. Anglia kiszorult
volna a közel keleti térségből, Csendes Óceáni gyarmatait elveszítette volna, de Afrika
nagy része az ő birtoka maradt volna és India és a Domíniumok is, megmaradtak volna.
Az USA megőrizte volna a befolyását az amerikai kontinensen, és nem válhatott volna az
egész világ urává. A nemzeti szocializmus, mint eszme tért nyert volna ugyan, és
fenyegette az imperialista világrendet, hasonlóképpen, mint a kommunista ideológia, de
messze nem tudta volna az sem uralma alá hajtani az egész világot, mint ahogyan az
oroszok is megbuktak. Német győzelemnek súlyos következménye lett volna Németországra
nézve, hogy ott megmerevedik a totális rendszer, ez pedig visszavetette volna a német
fejlődést.
A mi lett volna, ha nem a történelem kérdése. Pusztán azért kell ezeket megfontolnunk,
mert a háború alatt is egy német világuralom rémével fenyegették az embereket, és
utána is az volt a propaganda eszköze, hogy bármilyen elnyomás is van, még mindig jobb,
mintha a németek győztek volna. Végül megvalósult világuralom, amerikai világuralom,
totális rendszert is el kellett viseljünk, orosz totális rendszert. Azaz Németország
veresége nem mentette meg az emberiséget attól a rossztól, amivel fenyegették.
Hibás az a felfogás is, hogy jobb lett volna, ha a németek győznek. Teljesen mindegy
volt ki győz, mert nem az számit, ki kit nyom el, ki kit foszt ki, hanem az, hogy
elnyomásra és kizsákmányolásra épül ma is a világ. A II.VH-t természetesebben az
erősebbek nyerték meg, sokszoros túlerő révén. Ami érdekes, hogy miként használják fel
a tömegek manipulálására a hamis mítoszokat. Az amerikai katonák java része ma is azt
hiszi Irakban, hogy Szaddam Husszein komolyan veszélyeztette Amerikát.

Mind a két oldalón harcolók meg voltak arról győződve, hogy igaz ügyért harcolnak a
II.VH-ban is, de szó sincs arról, hogy akár az egyik akár a másik fél az igazságos
kormányzást képviselte volna. Hogy a szövetségesek nem a Grál lovagjai az már a
háborúban is kiderült, utána pedig még inkább, de a németek sem voltak az igazság
bajnokai, noha éppen az őket ért kétségtelenül igazságtalan béke miatt indítottak
háborút. Nem, mert a nemzeti szocializmus nem volt képes arra, hogy Nietzsche
eszméinek megvalósítója legyen. A személyi kultusz, tudománytalan fajelmélet, agresszív
érdekérvényesítés, machiavellista felfogás, erőszakosság, bűnök elkövetése, emberek
elhurcolása, megkínzása, a nemzeti szocialista rendszer elemei bár a németeket ért
sérelem ellenhatásai voltak, nem teszik a III. Birodalmat az igazságos kormányzás
világává. A német hadsereg ugyanakkor kétségtelenül megteremtette az emberfeletti
embert, aki képes önmagán felülemelkedni, de ez kevés az üdvösséghez, ha zsarnokság
van a társadalomban, ha ártatlanok szenvednek mások bűnéért. A cél szentesíti az
eszközt elvéről derült ki, nagyon nem igaz.
A másik nagy tanulsága a dolgoknak, hogy éppen olyan ostobaság mindenért a németeket
felelőssé tenni, mint az, ahogyan a németek minden baj okának a zsidóságot tekintették.
Ha reálisan ítéljük meg a fő hadviselő feleket, és a történelem mozgató rugóit, akkor
már egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy Horthy kormányzata helytelenül cselekedett,
amikor a németek oldalára állt. A céljuk ugyanis nem más volt, mint minél kevesebb
áldozattal kikerülni a háborúból, amelybe két totális állam között kényszerült.
A Szovjetunió valóban a gonosz birodalma volt, ellene viselt háború nem szégyen.
Ismerve az eseményeket az is világos, hogy az úgy nevezett demokráciák a saját
törvényeiket kijátszva, nemegyszer a saját polgáraik feláldozása árán, a közvéleményt
manipulálva működnek. Ez, ha lehet, még visszataszítóbb, mint a totális rendszer.
.............................................................................................................................................................



Lengyelek veszte

A második világháború kezdetét jelentő lengyel német összecsapás során nemcsak e két nép
érdekei ütköztek össze, hanem egy négyes kapcsolatrendszer lengyel-német-orosz-zsidó
alakította az eseményeket.


Mind a négy etnikum ellenséges volt a három másikkal, de sajátos érdekközösségek jöttek
létre köztük. Az oroszok és zsidók a kommunista eszmék terjesztésében voltak szövetségesek,
németek és oroszok pedig stratégiai érdekeik miatt működtek együtt. Volt szándék a
közeledésre Pilsudski marsall szanációs kormányzata idején a lengyelek és a németek között
is - hiszen a fő ellenségnek mind a ketten az oroszokat és zsidókat tar